Ettől függetlenül Scooby-Doo és barátai minden 90-es és 2000-es években fiatal nézőnek maradandó és szép emlék marad, rengeteg hátborzongató és vicces pillanattal, amit örökre megőrzünk a gyerekkorunk rajzfilmjei között.
Rövidesen a csapat többi tagja is csatlakozik, majd megoldják az első rejtélyt. Sok évvel később még mindig ugyanaz a nóta, csak egy indokolatlan Simon Cowell (az amerikai X-Faktor és American Idol szigorú zsűritagja, mert miért ne?! ) ráébreszti Fredéket, hogy Scooby és Bozont nem igazán tesznek hozzá a csapathoz. Pont ekkor tűnik fel egy másik társaság, ráadásul egy igazi szuperhőssel, akik tárt karokkal várják őket. A rejtélyes nyomozóbanda, bármilyen formájukról legyen is szó, a világ valamely pontján üldözi a gonosztevőket. A Scooby! ilyen szempontból még egy összefoglaló film is lehetne, mert valóban globális ez a történet. De játszódjon Athénban, vagy Romániában, az eredmény minden jóindulattal is közepes. Sablonsértődések és komolytalan drámázás, miközben a főgonosz robothadseregével az alvilágba tart, hogy Nagy Sándor aranyából éljen jómódúan. A Scooby! mintha elhagyná a klasszikus és kedvesen naiv alapot, hogy ne építsen fel igazán semmit. Kőegyszerű karakterek, gyenge cselekmény, kamu Nagy Sándor és gyáva szuperhős.
Míg bandavezérként Fred legfőképp a társait vezette és nyomozott, Vilma a tini nerd mintapéldányaként folyamatosan okoskodott, Diána pedig butácska szépségként általában semmire sem volt jó, a két jómadár, Bozont és Scooby-Doo volt a sorozat lelke, a két legszórakoztatóbb, legazonosulhatóbb karakter, akik alapjáraton lusták, humorosak, imádnak zabálni, viszont bármi félelmetes elől azonnal rekordsebességgel futnak el. Mégis legtöbbször ők, illetve Scooby jutott el a megoldásig, nem ritkán megmentve társait az aktuális "rémtől". Múmiák, csontvázak, szellemek Ha már itt tartunk, a rajzfilmsorozat másik, visszatérő kulcsszereplői természetesen a szörnyek, szellemek és más teremtmények voltak, akik az éppen aktuális helyet terrorizálják, és akik között felbukkant a különböző kultúrák legtöbb ismert rémsége a Fej nélküli lovastól kezdve a Loch Ness-i szörnyön át egészen az egyiptomi múmiáig. Miután a csapat nyomozásba kezd, nyomokat találnak, majd üldözőbe veszi őket a szörny, rájönnek, hogy a szörny valószínűleg nem is az, aminek látszik, majd – általában Fred csapdáival – elkapják a rémet és leleplezik.
onlinefinance.co.uk, 2024