Az epres pannacotta és a szezonja csúcsán lévő eperragu méltó társa lett az első félidei csapatnak. A könnyű édes krém és a szintén édes, de mégis kicsit savanykás eperragu tökéletes harmóniát alkottak, így szépen lassan kanalazgattuk a délelőtti napsütésben, grammonként haladunk a tökéletes befejezés felé, és közben már a leendő új helyet tartottuk szemmel, ami bizony megérdemelte már, hogy újra lakót kapjon. A Jókai Cukrászdában évek óta következetesen ragaszkodnak a minőségi alapanyagokból készülő desszertek, torták, krémek, fagylaltok készítéséhez, és nagyon reméljük, hogy ez az Elefántos Ház földszintjén sem lesz másképp. Ott már tágasabb környezetben, nagyobb beltérben és nagyobb teraszon hirdethetik tovább az igét. Mert az igehirdetést komolyan is gondolják, szórakoztató, de mégis tanulságos közösségi média-bejegyzéseikben olyan örökbecsű tételek is szerepelnek, mint a "Miért nem rózsaszín a puncs fagyi? " – és a magunk részéről csak támogatni tudjuk az efféle ismeretterjesztést.
Bámulatos panoráma a Pécsi tv-toronyból A gyerekek és felnőttek számára egyaránt nagy élmény a tv-torony felkeresése, amely 197 méter magasan áll az 535 méter magas Misina-hegy csúcsán. A körkilátóban szívesen nézelődnek a gyerekek, a toronyban található étteremben pedig étkezés közben szintén csodaszép kilátás várja a kirándulókat. Szálláshelyek Pécsen >> A toronyban tett látogatás a gyermekek számára talán azért is nagy kaland, mert nem lépcsők vezetnek a kilátóba, hanem egy lift, amelyben 8-10 embernél többen aligha férnek el. Bár a liftet nem a látogatók kezelik, egy ekkora épülethez képest a lift elég kicsinek tűnik, izgalmas élmény utazni vele. A nagyobb gyerekeket is feltétlenül el kell hozni ide, főleg akkor, ha érdeklődnek a fotózás iránt, innen ugyanis minden évszakban, minden napszakban más-más kilátás tárul elénk. Éljenek a pécsi desszertek! – Jókai Cukrászda A Jókai Cukrászda Pécs belvárosában, a Jókai téren található, és színesebbnél színesebb desszertekkel várja a vendégeit.
onlinefinance.co.uk, 2024