Sokan úgy vélik, ha megfelelnek bizonyos "közösségi elvárásoknak", vagy birtokukban van ilyen-olyan fotós felszerelés, akkor egy idő után (vagy azonnal) automatikusan profinak hívhatják magukat. Ez azonban nem így van, a profizmus – noha, a szó szoros értelmében véve az "profi", aki pénzt keres tevékenységével – egy igen összetett szint, "státusz", aminek korántsem olyan könnyű megfelelni, mint az egyesek hiszik. Nancy Young, a PhotoDoto szerzője összeszedett tíz tévhitet, melyekbe sokan kapaszkodni próbálnak, melyek alapján többen tévesen hiszik magukat "profinak" – íme: Amikor arról álmodunk, hogy majd profi fotóssá válunk, könnyű rózsaszín felhők mögé bújni, s könnyű azt hinni, hogy minden könnyű és szép lesz. Sokaknak igen vonzó az az ábránd, hogy szeretett hobbijukból éljenek meg. Azonban a profivá válás útja rögös: rengeteg olyan ember van, aki a fotografálásból üzletet csinált, majd az első év végén kénytelen volt lehúzni a rolót, mivel nem voltak képesek fenntartani magukat a munkájukból.
Türelmesnek kell lenni, folyamatosan fejlődni, és az új lehetőségeket kutatni, így rövid időn belül a fényképezés mellé nem lesz szükség egyéb bevételi forrásra. Most, hogy már megtudtad kiből lehet hivatásos fotós, megnéztük, mik a szakma előnyei és hátrányai, biztosan tudni akarod, mégis hogyan indulj el ezen a pályán. Az indulás feltételei: Először is jelentkezned kell egy Fotográfus és fotótermék-kereskedő OKJ-s tanfolyamra, ahol megszerezheted a megfelelő végzettséget. Egy ilyen képzésen szert tehetsz arra az ismeretanyagra, amelyre szükséged lesz majd munkád során. Ennek a tanfolyamnak létezik ingyenes és fizetős változata is. Az ingyenes képzés két évet jelent az iskolapadban, egy fizetős tanfolyamot viszont akár már kevesebb, mint 1 év alatt elvégezhetsz. A másik nagyon fontos dolog, hogy meglegyen a megfelelő alapfelszerelésed a munkához. Természetesen az indulásnak nem feltétele az, hogy már rögtön a legprofibb eszközöket beszerezd, viszont rendelkezned kell egy olyan felszereléssel, amelyet már igazán jól kitapasztaltál, és biztonsággal dolgoznál vele az első megbízások során.
Barátaid téged mint személyt is kedvelnek, szeretnek, és fotóidat a saját képeikhez hasonlítják (vakok közt az egyszemű a király, ugye) – ügyfeleid viszont a konkurenciával mérnek majd össze: azokkal a profikkal, akik az autópálya bevezető szakaszán elhelyezett óriási divatfotós plakátot készítették, akik a neves divatmagazin címlapját lőtték. Ha viszont sokan fizetnének is a fényképekért, amiket készítesz, akkor valóban eljött az ideje annak, hogy elgondolkozz a professzionális útvesztőn. 4. Bármit rendbe lehet tenni a Photoshoppal (= az utómunka során). Talán ez a legnagyobb tévhit, amit emberek valaha kitaláltak. Aki valóban, töviről-hegyire ismeri a Photoshopot (vagy más képszerkesztő) működését, az megmondhatja neked, hogy bár sok hibát ki lehet javítani utólagosan, messze nem lehet mindent megoldani egy szoftverrel. A Photoshop sem képes arra, hogy egy alapvetően rossz képből egy mesésen jót faragjon. Ha rossz a kompozíció, ha elbaltáztad a mélységélességet, ha nem éles a főtéma, akkor fújhatod, elbuktál!
onlinefinance.co.uk, 2024