Réges-régen, amikor az istenek elismerték a föld létezését, azt is tudomásul vették, hogy párhuzamosan több világ létezik egymás mellett. A föld azonban más volt, ő lett az univerzumok legerősebbike, éppen ezért a párhuzamos világok meg is akarták kaparintani. Közülük a legmohóbbnak Shao Kahn bizonyult, aki többször is kísérletet tett a föld bekebelezésére, de terveit távolkeleti bölcsek egy kis csoportja megérezte és előre felkészültek a támadásra. Az istenekhez fordultak és ennek a kérésnek az eredményeképpen született meg a Mortal Kombat intézménye. Ezen a viadalon, egyszerű és egyértelmű szabályok mellett mérik össze a földet védők és az azt leigázni szándékozók az erejüket. Színész Bruce Locke Daniel Bernhardt Jeffrey Meek Kristanna Loken Paolo Montalban Tracy Douglas Rendező Író James Cappe 45 perc 1998 Cimkék: Akció | Amerikai | Fantasy | Harcművészeti | Kaland |
Talán lehetnek jó érvek a sztori kapcsán, amiért ezek a változások szükségesnek bizonyultak, de azoknak akkor bizony nagyon nyomós érveknek kell lenniük, mert ezen változtatások miatt a legtöbb rajongó most tutira dobott egy hátast. A feketelevest a végére tartogattam: ha figyelmesen szemléltük a karakterek listáját, úgy biztosan feltűnt, hogy onnan olyan nevek hiányoznak, mint Johnny Cage (! ), Scorpion (!? ) és Sub-Zero (??? ). Nyilván nem az a cél, hogy az összes karaktert belezsúfolják egyetlen alkotásba − és az nem is lenne célszerű, mert ilyen sok karakter nem tudna kibontakozni két órában −, ugyanakkor a rajongók egész biztosan nem fognak örülni, ha Cole Turner feltűnik a rebootban, egy olyan fő karakter, mint például Sub-Zero viszont nem. A magam részéről bízom benne, hogy ők azért nem szerepelnek a listán, mert még nem kezdték meg számukra a castingot. Ennek tükrében várjuk a további fejleményeket. Hozzászólások hozzászólás
« hozzászólások (2) MammonKZ 2019. 15. 05:04 Máshol azt írják, h J W csak producer (sajnos) és a rendező Simon McQuoid lesz!? GeryG 2019. 08:43 Igen, ebből volt egy kis kavar, hol így írták, hol úgy. De úgy néz ki, hogy JW lesz a producer, és McQuoid a rendező. :) ajánlott olvasnivaló
,, Get over here! ",,, Finish him! ",,, Flawless victory! " Nos, akik a '90-es években voltak fiatalok, azoknak az imént említett klasszikus mondatok valószínűleg ugyanúgy beleivódtak a hallójárataikba, mint nekem. Mortal Kombat! A játék, mellyel millióan játszottak, s melynek 1997-ben készült negyedik része PC-n mindmáig az egyik legpörgősebb verekedős játék − annak ellenére, hogy a közelmúltban több folytatását is megálmodták PC-re. Készült ugyan két egész estés film a játék nyomán (sőt, 1998-ban egy 22 részes tv-sorozat is napvilágot látott Mortal Kombat: Conquest néven), azonban ahogy az adaptációk többsége, úgy ezek a filmek is csúfos kudarcot vallottak. A Warner Brothers és a New Line Cinema terve, hogy rebootolják a filmet, ígéretesnek tűnhet. A Mortal Kombat: Annihilation óta eltelt 21 év talán elég volt arra, hogy a rajongók kiheverjék az adaptáció által elszenvedett gyötrelmeiket, és erőt gyűjtve aztán tűkön ülve várják a rebootot. Az új filmben a visszatérő karakterek ( Raiden, Liu Kang, Kano, Sonya Blade, Mileena, Jax, Shang Tsung, Kung Lao, Reiko, Kabal és Nitara) mellett újabbak is feltűnnek, így Cole Turner, Emily, Jess és Sophia.
Aligha hiszem, hogy itt be kellene mutatnom valakinek is a Mortal Kombat sorozatot. Megannyi fantasztikus videojáték, egy zseniális, de sajnos csak egy évadot megélt TV sorozat és két felejthető film formájában jutott el a nagyérdeműhöz. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenkihez eljutott a tavaly debütált Mortal Kombat: Legacy nevet viselő websorozat híre, amit Kevin Tancharoen bábáskodása alatt hoztak össze. Kicsit ugyan szakítva a MK-s hagyományokkal nem egy viadalt mutat be, fogjátok fel ez úgy, mint egy eredettörténetet egy kicsit modernizált változatban, jelen korba ültetve. A 9 epizód során voltak részek, amik zseniálisra sikerültek, voltak amiken felhúztam egy kicsit a szemöldököm, de minden héten vártam a Youtube-os megjelenést, hogy elsőként nézhessem meg a pár perces epizódokat. Eme blognak az apropója, hogy már biztosan lesz 2. évad, ami már a viadalról fog szólni, visszahozva a rég ismert és kedvelt karaktereket, ahogy ezt már Maniac is megírta ezen portál hasábjain.
onlinefinance.co.uk, 2024