Rólunk: A csatlakozó épületek és programjaik a rendezvény idején szabadon és ingyenesen látogathatók. A részvételhez nem szükséges előzetes jelentkezés, a regisztrációhoz kötött programokat külön jelöljük. Ha egy regisztrációköteles program betelik, azt a ház adatlapján vagy a programoldalon jelezzük. A 2020-as programok április végétől lesznek elérhetőek. ------------------------------------------------ A Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál, a közösségek és a város ünnepe, egy hétvége, ami közelebb hozza egymáshoz a szomszédokat és a városlakókat és felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő építészeti értékekre. A város szellemét a házak őrzik - a történeteket a lakók tudják továbbadni, és erre mindig jó alkalom a Budapest100 hétvégéje. A program 2011-ben indult az OSA Archívum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére, a százéves házak ünnepeként. 2016-tól új irányba indultunk, és városrészeket választottunk, mert az I. világháború alatt kevés új ház épülhetett. Emiatt először az akkor 120 éves Nagykörút vonalán nyitottuk meg az épületeket, majd a Rakpartok hosszában ünnepeltünk.
8 hónapos kortól joghurtot vagy gabonakását is ízesíthetünk vele. 4 Körtés sütőtökpüré – 6-7 hónapos kortól Hozzávalók: fél adag sütőtökpüré, egy körte A körtét hámozzuk meg, csumázzuk ki és szeleteljük fel. Turmixoljuk össze, majd adjuk hozzá a sűtőtökpürét. 5 Ínyenc sütőtökpüré – 8-10 hónapos kortól Hozzávalók: 2 evőkanál extra-szűz olívaolaj, egy fél hagyma kockákra vágva, 1-2 adag sütőtök meghámozva és felkockázva., cukor ízlés szerint, víz vagy zöldségleves. Forrósítsuk fel az olajat, adjuk hozzá a hagymát és a sütőtök kockákat. Pároljuk addig, amíg üveges lesz a hagyma, majd adjunk hozzá annyi zöldséglevet vagy vizet, hogy ellepje. Lassú tűzön főzzük, amíg megpuhulnak a sütőtök kockák is. Pürésítsük, és fűszerezzük. Zöldfűszeres püréhez használjunk fehér borsot, rozmaringot és bazsalikomot. Édes püréhez szerecsendiót, gyömbért, fahéjat és cukrot, ha szükséges. Dúsíthatjuk főtt barna rizzsel vagy kuszkusszal, a zöldfűszeres változathoz adhatunk csirke- vagy pulykahúst is. 6 Sült sütőtök szeletek az egész családnak – 8-10 hónapos kortól Vágjuk ketté a tököt, magozzuk ki, majd vágjuk szeletekre.
Kortye Vilmos Szociális Bizottság elnök: Skribekné Komár Ágnes tagok: Dr. Lugosi Mária, Czibolya Zoltán, Kalasovszky Bernadett, Oláh László, Matheisz Mártonné, Nagy Gyuláné, Horváthné Fehér Erzsébet, Lőrincz Ferencné Sport Bizottság elnök: Czibolya Zolán tagok: Dr. Lugosi Mária, Kovács Márton, Nagy Károly, Seres Attila, Kabai Gabriella, Szabó Attila
DE! Nyugodj meg… … mindenki elkezdte valahol, azok is, akik melletted állnak a balett-rúdnál. Ők is pontosan ilyen kétségek között vergődtek, de kitartottak, és láthatod az eredményét. Akár teljesen kezdő vagy, esetleg már jártál más balettiskolába, érdemes, már az első alkalommal beállni a rúd középső részére, mert a balett gyakorlatokat mindkét oldalra végre kell majd hajtanod, így minden irányból lesz előtted valaki, akit figyelve, el tudod sajátítani a gyakorlatokat. Ezek a gyakorlatok, nem bonyolultak, 2-3 alkalom alatt megtanulhatók. A balettiskola tanárai, magasan képzett szakemberek, érdemes pontosan figyelni, hogy felnőtt balett oktatás közben a gyakorlatok végrehajtásával kapcsolatban milyen instrukciókat adnak. Az, hogy milyen szinten veszel részt az órán, és milyen szinten sajátítod el a balett technikát, az csak saját egyéni motivációdon múlik. Ennél a táncstílusnál is igaz, hogy sokkal több múlik a szorgalmon, a kitartáson, mint az adottságokon. Néhány héten belül tapasztalni fogod magadon a változásokat: egyenesebb háttal jársz és ülsz, kontrolálod az egész tested.
onlinefinance.co.uk, 2024