Folyamatosan frissülő hírportállá alakul át a Nyugati Fény blogja. Az alapító-főszerkesztő adományokból képzeli el a működést. Két évnyi működés után hírportállá alakult a 2015 januárjában létrehozott Nyugati Fény című blog. A hírportál főszerkesztője az a Mandula Viktor lett, aki eddig a blognak is a gazdája volt. A hírportállá alakulást bejelentő cikkében az alapító-főszerkesztő azt írja, hogy az elmúlt két évben az eredetileg egyszemélyes kis blogjának a vártnál is több követője lett, állítása szerint több tízezres olvasottsága volt hétről-hétre. Aztán jött a 2016-os év, amikor a Fidesz totális háborút indított az ellenzéki média megmaradt foszlányai ellen. Elnémítani a kritikus hangokat – megzsarolni, felvásárolni, beszántani minden szerkesztőséget, amelyik nem a központi narancspropagandát szajkózza. Ekkor határoztam el, hogy megalkuvás helyett beleállok és egy olyan független, kritikus médiát fogok csinálni, amelynek eszményeit a legjobb tanáraimtól tanultam – emlékezik vissza Mandula Viktor, aki azt ígéri, hogy a jövőben a tényszerű és friss hírfolyam mellett olyan rovatokkal is jelentkeznek majd, amelyek miatt érdemes lesz akár minden nap megnyitni a site-ot.
Találja meg, amit szeretne, az oldal felső részén található kereső funkció segítségével. Kapcsolja be ezt a funkciót, hogy lássa a legutóbb megtekintett termékeket.
onlinefinance.co.uk, 2024