Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog: Ha karácsony, akkor verés! Még mindig fájnak gyerekkorom lelki sebei.
Mondtam, hogy én szívesen megyek hozzájuk egy-két napra, de ott lakni nem szeretnék. Nem szeretnék új embereket sem megismerni (sajnos én elég előítéletes vagyok: Van egy barátja, akinél néha találkozni szoktunk, és kiderült, hogy börtönviselt, ki nem néztem volna belőle, és azóta nem akarok oda menni). Mondták a szülei, hogy nyugodtan ottmaradhatok, de én zárkózottabb vagyok, nehezen illeszkedek be új környezetbe, mindig ilyen voltam, nem tudok rajta változtatni. A párom pedig így fogadott el. Azt hittem, idővel majd otthon tudom magam náluk érezni, de ez nem alakult ki …. Szeretek ott lenni, de nem az otthonom, abban a tudatban töltök ott némi időt, hogy tudom a távozásom időpontját. És amiatt is szorongok, hogy elmesélte az anyjának,... előtte sokkal kedvesebben fogadtak, utána meg csak rám köszöntek. Azt mondja a párom, ő nem így képzelte el a kapcsolatunkat. És ezzel egyet értek, mert én sem. Volt már intenzívebb szakaszban is a kapcsolatunk, tehát helyre lehetne állítani, de én nem tudok ebbe beleáldozni többet.
Ágyban fekve beszélgetünk, eldöntöttük, melyik filmet akarjuk megnézni a moziban a hétvégén, és a Pasi egyszer csak különös hallgatásba burkolózik. – Álmos vagy? – kérdem. Mindketten gyermekét egyedül nevelő, dolgozó szülők vagyunk, szóval normális esetben semmit sem jelent a fáradt csend. Még akkor is békés, megnyugtató érzés csendben üldögélni egymás mellett, amikor nem vagyunk kimerültek. Néha azonban csend nehezül ránk, és ez a hallgatás eltér a szokásostól. Aki volt már szerelmes, pontosan tudja, miről beszélek: ez az a fajta hallgatás, amelyet csak az tud érzékelni, aki szereti azt, aki hallgat. – Nem – feleli. Egyetlen szótag, de a hangja kissé remeg. Újabb nyugtalanító hallgatás. Ránézek. Visszanéz rám. Mosolyog, én is mosolygok, újra ránk telepszik a fülsüketítő csend, amelyet csak a paplan alatt mozgó láb neszezése tör meg. Kezdek megijedni. Az üléseken maratoni hallgatásokat is kibírok, a hálószobában azonban három másodperc is elég ebből. – Valami baj van? – kérdem. Igyekszem közömbösre venni a hangomat, de ha létezik költői kérdés, hát ez az.
onlinefinance.co.uk, 2024